Archívum (2014. május)

2014. 05. 26. 10:28 | Nagy Iván DLA @ ipartanszék
TT2 és TT3 2014 őszi félévre jelentkezők figyelmébe

Feliratkozni, illetve jelentkezni a tanszéken kifüggesztett lapokon, vagy az ivan@epstudio.hu és nagy.ivan@mail.bme.hu címeken lehet.
Portfóliót (max. 5 MB) csak azoknak a hallgatóknak kell beadniuk, akik a TT1 tárgyat más tanszéken teljesítették.

A TT2 során a terek belső téri viszonyait vizsgáljuk és a TT1-es, vagy MH2-es terv egy reprezentatív terének kidolgozásával továbblépünk a részletek (fény, színek, burkolatok, stb.) irányába. A hallgatók munkáját előadások és bemutatóterem látogatások segítik a félév során. A kurzus szorosan kapcsolódik majd a szintén
ősszel induló "Akadálymentesség és egyetemes tervezés" tantárgyhoz, amire ezúton is szeretnék felhívni az érdeklődők figyelmét.

A TT3 esetében a budapesti agglomeráció urbanizációs folyamatait vizsgáló félévek sorában ezúttal érdi tervezési helyszíneket (városközpont és annak közvetlen környezete) választottunk. A feladatok között lesz meglévő ipari épület átalakítása is, a nagyságrend egységesen 800-1000 m2 körüli alakul majd a telkek
méretétől függően. A tervezendő funkciók egyeztetése még folyik, ami már biztosnak vehető: zeneiskola, könyvtár, ifjúsági központ, sportklub, étterem / kávézó.
Csatolt fájlok:
plakát_tt3.pdf (1036 kB)
2014. 05. 25. 23:42 | Szűcs Gábor DLA @ ipartanszék
2014 ŐSZI FÉLÉV, KOMPLEX FELVÉTELIZŐK FIGYELMÉBE!

A mellékletekben a következő félévi komplex jelentkezéssel kapcsolatos valamennyi tudnivaló megtalálható.
Kérjük a határidők figyelemmel-kísérését, és betartását!

2014. 05. 19. 13:03 | Nagy Iván DLA @ ipartanszék
KKX (Kiskomplex) 2014 őszi félévre jelentkezők figyelmébe!

Az ősszel induló kiskomplex félévre június 16-ig fogadunk el hallgatói jelentkezéseket. A portfóliót (max. 5 MB) és a kitöltött jelentkezési lapot (mellékelve)
a választott konzulens megnevezésével a következő címre kérjük: ivan@epstudio.hu, vagy nagy.ivan@mail.bme.hu.

A budapesti agglomeráció urbanizációs folyamatait vizsgáló félévek sorában ezúttal érdi tervezési helyszíneket (városközpont és annak közvetlen környezete) választottunk. A feladatok között lesz meglévő ipari épület átalakítása is, a nagyságrend egységesen 800-1000 m2 körüli alakul majd a telkek méretétől függően.
A választható funkciók egyeztetése még folyik, ami már biztosnak vehető: zeneiskola, könyvtár, ifjúsági központ, sportklub, étterem / kávézó.
Csatolt fájlok:
KKX_JL_2014.doc (33 kB)
plakát.pdf (1036 kB)
2014. 05. 14. 08:35 | Szécsi Zoltán DLA @ ipartanszék
A "BSc DIPLOMATERVEZÉS 2." CÍMŰ TÁRGY HALLGATÓINAK FIGYELMÉBE!

Közzétesszük a vonatkozó közérdekű információt. Forrás: Daragó László DLA hivatalvezető (BME ÉSZK Dékáni Hivatal).
A BSc képzés záróvizsgáit és diplomavédését a következő ütemezéssel tartjuk:

A Diplomatervek beadása: június 6. péntek - az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés és az Urbanisztika Tanszékeken (a Munkarendben meghirdetetteknek megfelelően).

Záróvizsga (Épszerk, Kiviel, Tartó): június 13. péntek és június 16. hétfő - K210  9.15-14.00 (az érintett tanszékek 1-1 oktatójával).

Diplomavédés: június 19. csütörtök - az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés és az Urbanisztika Tanszéken
(a Bizottság összetétele: a két tervezési Tanszék egy-egy keresztben delegált oktatója és egy Épületszerkezettan tanszéki oktató, valamint egy külsős elnök).
2014. 05. 13. 15:34 | Szécsi Zoltán DLA @ ipartanszék
DIPLOMATERVEZŐK FIGYELMÉBE!
A tanszéki könyvtárban kifüggesztettük a 2013-14. tanév II. félév végén diplomavédésre jelentkezni kívánó hallgatók részére elkészített regisztrációs táblázatunkat.
Kérem, hogy minden érintett mielőbb iratkozzon föl a további zökkenőmentes ügyintézés érdekében.
Szécsi Zoltán DLA tárgyfelelős  . 
2014. 05. 11. 20:41 | Szécsi Zoltán DLA @ ipartanszék
A BSc Diplomatervezés 2 című tárgy hallgatóihoz!
A BSc diplomatervek félév végi  leadásához, a vizsga és a védés gyakorlati teendőihez segítségként közzétesszük a kari honlapon található információt, az érintettek tájékoztatására.
A további operatív teendőkről a héten megtartandó kari egyeztetés eredményét azt követően, ugyanitt, haladéktalanul közzétesszük.
Szécsi Zoltán DLA tárgyfelelős
BSC Diplomaszabályzat

2014. 05. 11. 16:14 | Szűcs Gábor DLA @ ipartanszék
KOMPLEXEZŐ HALLGATÓK FIGYELMÉBE!
A csatolt fájlban találhatók a 4.zh. (Pót zh. 2.) eredmények.

A záró oszlopban az eredményes zárthelyi feladatokból képzett zh-átlagokat tüntettük fel.
Újabb hírek
Régebbi hírek

Archívum